Sorozatunkban a tankönyvi kereteket hátrahagyva igyekszünk mai szemüvegen keresztül bemutatni a kuruc vezért.
A 18. században rendi szabadságjogot, független érdekérvényesítést, pongyolán a Habsburg politikával való szembenállást jelentett a neve – felelős berkekben, a széles, alsóbb rétegekben viszont pogány restaurációt. Egyformán gyermeki reményeket. Ám ami lényeg, hogy a mennyiségi (vagy demokratikus) szemlélet keresztmetszetében vizsgált népi lélek olyan szabadságról és egyenlőségről ábrándozott, amilyet eleink a Tripartitum szerint bírtak. Mert Rákóczi vitézeinek is olyan volt! Még éltek tanuk, akik harcoltak akkor, vagy hallottak olyanokról, kiknek a fejedelem oldalán lett szavuk, javuk, becsületük, akik a tábori lét viszontagságai, a könnyűlovas harcmodor praktikái mellett efféléről is mesélhettek a sarjadéknak csillagos nyárestéken. Persze a keresztényi megközelítésben, ahogyan a humanizmus is földolgozta az antikvitást.
A 19. századra ezen a töretlen nyomvonalon válik szakrálissá Rákóczi alakja. A kollektív fantázia, mely a példátlanul gazdag népmesekincsünket teremte, kiemelte őt az idő és elmúlás törvényének hatálya alól. Néprajzi adat, hogy a fejedelmet ebben a században is visszavárva emlegették. Mint a székelyek Csaba királyt. Bizonyos régiókban terítettek is neki ünnepi vacsorákon. Öreg juhászok és csikós legények köreiben generációkkal a halála után is tabu volt kételkedni annak a valószínűségében, hogy seregei élén megjelenjék egyszer csak a határon. Sőt! Megható nyoma maradt fenn, milyen szerencséje volt a kultúrkörökben is ehhez fogható tiszteletnek örvendeni. Kiderült tudniillik a század második felében alkotó Thaly Kálmánról: jeles kutatójáról a kuruckor költészetének, hogy a szebb, legkerekebb kompozíciójú, gyanúsan archaikus verseket tenmaga szerezte. Amint ma Laár András ír Ady verseket, csakhogy Thaly nem fedi föl közben a személyét. Ő soha nem ünnepelteti az ebbéli és nyilvánvaló tehetségét. Önzetlen ajándékul szánja gyöngyszemeit az eszményinek tartott kornak, amiért is azokat a legnemesebb hamisítványokként említik irodalomtörténészek.
A kiegyezés után hosszú időre a kényes témák tárházába kerül, s a Rákosi-éra hoz majd csak változást. A kádereknek ugyanis kapóra jön a kizsákmányoló, imperialista, népnyúzó elnyomás ellenében folytatott hősi küzdelmet vele szimbolizálni. Kevesen tudják, hogy a Hősök-terén, II. Lipót szobra helyére a nagybetűs kommunista diktatúra idején kerül II. Rákóczi Ferencé. S ekkor, ugyan ennek a – vitathatatlanul kreatív – programnak keretében cserélik ki valamennyi Habsburg uralkodónkat (I. Ferdinándot, III. Károlyt, Mária Teréziát és Ferenc Józsefet) Bocskai Istvánra, Bethlen Gáborra, Thököly Imrére és Kossuth Lajosra. Kossuth közülük az, akinek a főnemesi származást sem kellett a rendszernek megbocsájtania.
Nem úgy II. Rákóczi Ferencnek. Ő eleve fejedelem fiaként: hercegként fogant a megváltás 1676. évében, méghozzá nem kisebb személynek, mint Zrínyi Ilona grófnőnek méhében. Aki pár hónappal a herceg születése után megözvegyül, s a hatodik gyászban töltött esztendőt követően Thököly Imréhez, a kurucok fővezéréhez megy feleségül. Egy grófnőtöl ez hitvallás, nem holmi testi vonzalom, de tapintható törekvés is egyben fia számára felnőtt mintát mutatni. Elültetni benne identitást. Nevezetes akadálya ennek az volt csupán, hogy Rákóczi semennyire nem kedvelte a nevelő apját. Emlékirataiban kígyóval azonosítja, amely bekúszott az anyja ágyába. Tagadhatatlan viszont, hogy e frigynek köszönhetően foroghatott, már gyermekként is kuructáborokba. A felkelés leverése után – ahogy az várható is volt – a herceg gyámságára alkalmatlannak ítéli Bécs Zrínyi Ilonát; örökre elválasztja tőle fiát, így esik meg, hogy 12 éves korától Rákóczi Ferencet a jezsuiták nevelik tovább.
Ő pedig meghálálja nevelőinek törődését. Bár fejedelmi a tartása, a gyógyíthatatlanul bele oltott magyar virtus jelei viszont nem mutatkoznak nála. Szelíd jellem, aki élénk érdeklődést mutat a tudományok, a művészetek iránt, a közügyek ellenben hidegen hagyják. Inkább a család bírtokügyeit óhajtja rendezni, amiért 16 esztendősen nagykorúsítatja magát. Kijárja, hogy a császári udvar, rangjához méltón ismerje el a birodalom hercegének, a császár pedig támogatni látszik törekvésében. Osztrák főurat óhajt belőle faragni, s ő késznek mutatkozik ennek megfelelni. Jó katolikussá válik, Habsburg zászlók alatt a franciák ellen is bemutatja magát, a hessen-wanfriedi őrgróf leányát veszi feleségül, elsőszülött fiának pedig – a császár után, akit keresztapának kér föl – a Lipót nevet adja. Ő jó tanítvány! 1697-ben, tehát 21 évesen, magyarországi látogatása során, amidőn kuruclázadás tör ki az uradalmán, s a felkelők vezérüknek kívánják megnyerni, futva megy Bécsig, magát a gyanú alól is kimenteni.
Rákóczi Ferencnek esze ágában sincs szabadságért harcolni! Pláne Thököly nyomdokaiba lépni és bujdosók fejedelmévé lenni! A Magyarországról érkező hírek fogják csak megérlelni elméjében ennek a reciprokát! Majd százötvenéves hódoltság után ekkortájt sikerül ugyanis kiverni a törököt hazánkból, keresztény összefogással, de Habsburg fővédnökség alatt. A felszabadult részeket ezért a birodalom saját szerzeményének tekinti, fegyverjogon, és neki is lát azokat, annak módja szerint igába hajtani. Nem zsarnoki gonoszsággal, hanem a birodalmak reguláris metódusával. Ami szigorral kezd, majd enyhít a terheken, és ezeket szükség szerint ismétli. Az ellenállás pedig soha nem az agresszió alatt mutatkozik, mert az bénít a lelkeken. Rákóczi így értesült elkobzott bírtokokról, súlyos adókról, erőszakkal katonának hurcolt, az itáliai fronton bevetett parasztokról, s a tartozás fejében meggyalázott lányokról, asszonyokról. A hazáját és saját magyarságát érintő, becsületbeli dolgokról. Önmagát ezért meggyőzte, hogy azokra felelnie, a szövetkezett rendek kérésének eleget tennie főnemesi és férfiúi kötelessége.
Ebben fogható meg az alakjának nagysága! Hogy Ausztriával szemben a háborút becsvágy és hajlamok nélkül vállalta. Úgy, hogy a személyéhez kötött fogalmak egyikének sem szerzője; az mind a nemzeti karakterünk része, nemtője a kultúrromantikának, Rákóczi pedig (csak) az a virága ennek az égig érő fának, aki elvállalja, hogy a felszabadítóitól felszabadítja szülőföldjét. Vagyis Rákosi ideológusai igen vékony jégen jártak, mikor az ő ikonjából hasznot vártak. Be is szakad alattuk. 1956 a politikai pereknek és a népnyúzó terrornak zenitjén üt rést a pajzson. Ennek ténye lehet apropója a II. Rákóczi Ferenc emlékévnek, , hogy Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke amiatt javasolja. A vezérlő fejedelem az egész medence jogos büszkesége. Erdély az ő országa, ahol az ortodox hitűek jólétét, vallásuk szabad gyakorlását is képviselte; a derék tótjaink pedig, akikkel most soha nemlátott jó viszonyt építünk, tömegével álltak kurucnak annakidején, és példás elszántsággal harcoltak mellettünk. Ahogy nem feledkezhetünk meg a ruszinokról sem, akik szintén a közös ügy mellé álltak egyemberként. Kárpátalja az emlékévnek önállóan is aktualitása, hisz a lakosok ott, magyarok és ruszinok sorsközösségben ma is indokolatlan terheket viselnek, ma is messzi frontokra viszik a fiaikat katonának, így ők Rákóczira, bizony ma is teljes joggal várnak.
Szabó László Ernő írása